Végre visszaültem a "helyemre". Hogy visszarázódjak, elsőnek csak annyi célt tűztem ki magam elé, hogy a ruha kantárjait megcsináljam. Nem is méricskéltem sokat, csak a szélességet. Kb. 4 centi szélesre akartam, de mivel a minta szélessége 3,5 centi körüli, úgy döntöttem, annyival is megelégszem. Jól döntöttem, hiszen 2-2 kantárt akarok mindkét oldalon, így minél keskenyebb, annál jobb. Hamar ki is szabtam a darabokat, kb. 1m x 10cm - es csíkokat, és már tűztem is össze a szélüket. Úgy tűnt, elég ezúttal a gombostű, nem kell fércelni az anyagot. Persze, miután összevarrtam őket, rájöttem, hogy azért ez még mindig ugyan az a nehezen megmunkálható anyag, amivel a szoknyánál is megszenvedtem: lapus csíkok helyett rugalmas kis csöveket kaptam eredményül. -.- Már nyúltam volna a vasalóért, hogy "na, akkor lássuk!", de végül előbb kipróbáltam anélkül. Kifordítottam a kis hurkáimat, az összevarrt szélüket erősen kiéleztem, és pár milliméterre megtűztem. Aztán levarrtam a szélt. Gyönyörűen kiélezte! Nosza, varrtam egy peremet a másik szélen is, és => Voilá! Lapos lett! Iszonyúan megörültem neki, mert sok melót meg időt megspóroltam. Nagy buzgón neki is álltam a többi virslikét is "kilapítani". Az eredmény: 2 rózsaszín, és 2 sárga kb. 1m x 3,5 cm-s pánt. Csúcs! Ezek után fel kellett illeszteni a ruhára. A hát részen keresztezik egymást, kicsit "összeszőttem" őket. Az eleje rögzítésén vacilláltam, hogy legyenek párhuzamosak, amik a mell alatt találkoznak, vagy esetleg a belső pár elöl, mell között keresztezze egymást, és a külső pár a mell mellett, oldalt rögzüljön. Végül az utóbbit választottam, mert az nagyobb ciciket láttat (főleg, ha mondjuk fehér inget veszek alá. ^^" És az elöl keresztezett kantárok között még kényelmesen elfér egy mélyebb nyakkivágás, és rájuk lehet hajtani szépen a gallérokat. Egyelőre elégedett vagyok. a helyükre tűztem a végeiket, és lehet, hogy a "kereszteződéseket" kicsit össze is fogom varrni, hogy ne nagyon csúszkáljanak el. A kantárok végleges rögzítését nem álmodtam meg, nem akarom a ruhához varrni, mert hátha még jól fog jönni, ha levehetők. Gondolkodtam a gombokon, ami izgalmas lenne, mert még nem próbáltam a gomblyukvarrót. De az is tetszene, ha a kantárok a ruha alatt, rejtve rögzülnének, mondjuk patentokkal. Illetve még egy lehetőség ezeknek a kombinálása. Most aktuálisan éppen az az ötletem tetszik, hogy hátul, és elöl középen patent, a két oldalsónál pedig gomb. De reggelre ez változhat. :D Megyek is, alszom rá egyet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése