2011. ápr. 2.

Helyzetjelentés - project "Skirtie"/1

Úgy döntöttem, a mások számára nem sokat sejttető betűk helyett (majdnem) értelmes szavakkal fogom elnevezni a műveimet. Az első kísérlet a "Skirite" nevet kapta, ami nem sok fantáziával az angol skirt és tie szavakból állt össze. És hogy kimondjam a nyilvánvalót, azért így neveztem el, mert ez egy szoknya, amit nyakkendőkből állítottam össze.
A spanyol viaszt nem én találtam fel, ez egy "örökölt" project. Hónapokkal ezelőtt kaptam egy szatyorban, hogy ha van kedvem, fejezzem be. Az ötlet nagyon tetszett, mégsem álltam neki egyhamar. Azért volt nehéz rászánnom magam, mert bár tetszett a félkész szoknya, de tartalmazott pár karácsonyi és húsvéti nyakkendőt, amiket én nem szerettem volna bele. Következésképpen a munkafolyamat első lépése a bontás lett volna. És nem az a fajta varrás volt, amit fél perc alatt pár jól irányzott mozdulattal ki lehet kapni...
Egyszóval most szedtem össze a lelkierőmet, hogy kibontsam a levágott nyakkendővégeket. Végül 4 nem került bele a csapatba, 3-at adtam hozzá a sajátjaimból, és 2-t azokból, amiket a múltkor találtunk. Számolgattam, osztottam-szoroztam (mert azt hiszem, én 90%-ban képtelen vagyok anélkül nekilátni egy munkának, és nehogy ám azt higgyétek, hogy minden nyakkendő egyforma széles!!!), végül kijött a helyes sorrend.
Még csak egymás mellé rakva, de már sorrendben
Ezután következett az összevarrás. Hogy ne veszítsek a darabok szélességéből, kedvenc "zárt overlock" öltésemet használtam. Nem volt könnyű dolgom, hiszen a visszabontott nyakkendők széle már kissé nyúzott volt, illetve egyik-másik túl vastag volt, nehéz volt a széleket szépen illeszteni. De nem kiállításra készül. :) Egyébként sima fekete cérnát használtam. Az mindegyik tiritarka anyaghoz ugyanolyan. miután ezzel elkészültem, lemértem a felső szélességét, és 2-3 centivel több lett a kelleténél (valószínűleg a varrás közben kicsit nyúltak a szélek). Ráadásul a csípőszélességemhez mértem, úgyhogy, ha így hagyom, simán leesik rólam. :) Tehát kell egy csípőrész, ami bővülő szabású, és ráilleszthetem a szoknyát.
Az "örökölt" szatyor rejtett egy másik projectet is, ami farmer-darabokból összevarrt szoknya lett volna (amúgy van egy ilyesmi szoknyám, még 100 éve túrtam :D ). Szerkesztettem egy csípőrészt, és 4 darabba vágtam. Ez egy összesen 8 darabból álló részt jelentett. A háta elemek voltak a nagyobbak, azokkal kezdtem, némelyik éppen csak hogy kijött a kis farmerszeletkékből. Gyorsan összevarrtam ezeket is, aztán rohannom kellett. Még el kell szegnem a széleket, összeilleszteni a nyakkendőkomplexummal, és tenni rá hátulra egy húzózárat. Aztán tervezek rá egy keskeny derékpántot a nyakkendők fel nem használt végeiből, ami hátul a húzózár fölött megkötős lenne. Illetve a kényelmesebb viselet érdekében lehet, hogy a farmer részhez varrok belülre valamilyen bélésanyagot. Egyelőre ennyi. Majd még jelentkezem, ha haladok.
Összeállítva a szoknyarész és a csípőrész is

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése